Itt a nyár= fesztivál, szesztigyál… egy jó munkásember ezen elv szerint is tengeti mindennapjait eme csodás időszakban. Pláne, ha egy baráti zenekar, a road (
http://www.road.hu/) viszi és hozza.
Először Várpalotán dobáltam magam Pannónia Fesztiválon (2009.05.30.). Az idő eléggé gyér volt, a fellépők sem kötöttek le igazán, de azért kisbarátaimmal sikerült jól bemulatni, rosszalkodni a Maláta bárban, pörögni a „teszkódiszkóban”… szóval nyárindítónak tökéletes volt.
JÚNIUS!!!Ezután kis falumhoz oly közel lévő abasári motorostalálkozón lumperkedtem végig életem utolsó 21 éves buliját. Nyilván szépen sikerült, mert még az énekléssel is próbálkoztam az Evil Devils műsora alatt, valamint a képek is erről árulkodnak.

Születésnapomon a pécsi Toxic-ban tettem látogatást (nincs emlék, mert nincsenek fotók).
Következő bemulatás az ún. hármasbuli volt, ahol Lackóval és Bulzájjal ünnepeltettük magunkat, mivel mindhármunk öregedett egy évet. A felköszöntős rész volt számomra a legfurább. Kissé bebaszcsizva kóboroltam az udvaron, majd arra lettem figyelemes, hogy Zoli barátom a vállán cipel be a tánctérre. Ott leültettek az ünnepeltek közé, én meg nem nagyon tudom, hogy mi van. Majd a jónép egy Halász Judit klasszikust (vajon melyiket???)kezdett skandálni, majd feltöltöttek minket ajándékokkal. Ekkor nem volt szabad kihagynom a pezsgőlocsolást, aminek rajtam kívül más nem nagyon örült. Kábé 5ig pörögtünk rosszabbnál rosszabb muzsikákra, majd megtámadtam egy heverőalkalmatosságot és nyugovóra tértem. Köszönöm mindenkinek az ottlétet, kivéve annak a személynek, aki lenyúlta a kedvenc egeremet!
JÚLIUS!!!Először is Volt. Lehet, hogy a távolság miatt, de nem szimpatikus fesztivál számomra. Viszont kellemes hangulatban zajlott le a road koncertje.

Másnap belecsöppentünk abba a fesztiválba ahonnan leghamarabb reggel 8-kor érünk haza minden évben (pedig éjfélre vissza is vannak pakolva a cuccok a buszba és csak 1 óra az út). Ez a Hanyi Parti, Hevesvezekényen. Itt ismét szépen teljesítettem (ünk). Folyt a pálinka, a sör… és persze az ökörködés. Volt biciklézés járásképtelenül, kukászsákbanfutás nagyteli, vizipisztolyozás ordenáré módon. Nem engedtünk a reggel 8-ból!
7-én irány Pécs Rockmaraton. Jó hangulat, hideg sör, meleg pálinka, road, subric és a számomra elviselhetetlen Amon Amarth.

9-én Balaton Music Wave, Zánka. A tavalyihoz képest családiasabb hangulat és kevesebb mulatás. Pedig mikor még Balatone volt… fekvehányós, hajnal 2kor balcsibamászós, nagyed 3kor kizavarós parti volt. Vissza a Balatone-t! Ui: Ki látható a képen rajtam kívül?

Innen Székelyudvarhely felé vettük az irányt. A nem túl rövid (16 órás) út kissé fárasztó volt, de a tájak látványa és az áfonyapálinka kárpótolt. Továbbá sikerült megismerkednem újabb söritalokkal. Lelkes közönség, kurva jó hangulat, vacsi, szállásparti, feküdj! Másnap reggel ismét egy kellemes út állt előttünk, de azért még tudtunk venni egy-két folyékony ínyencséget, aminek jó részét Róka cimbinél be is tudtuk szűrni.
15-én jártunk itt, ott EFOTT. Sok tanult és bemulatott ember, koncert utáni diszkópatkánykodás és irány haza aludni egy pár órát, mert másnap Tokajt támadtuk.
Csütörtök: Terítéken a hazai rock-metál színtér színe-java (Fish-road-Subscribe-Depi) valamint a Machine Head. Koncertek közben fogyasztás, sztárfotózás, kempingbeköltözés, kolbászolás, haverkodás, eszméletvesztés.

Péntek: Miután Jana (security) felébresztett (maximális köszönet, hogy nem engedte társainak, hogy kidobjanak) még beszereztem egy sört, hogy kinyíljon a szemem és a sátor felé vettem az irányt, amit kisebb botladozások közben meg is találtam és alvásnak adtam a fejem. Vidám ébredés után irány a kocsma a domoszlói bandával. 1 óra körül sikerült ismét bemattulnom. Józanodni kell, irány a Tisza! Ez viszont csak lefárasztott, így alukáltam egy kicsit. Az este ismét az ital jegyében telt el. Koncertek után Ricsivel (egy nagy, lapaj strici szalmakalapban) és Odettel italoztam és mulattam reggelig. Ez idő alatt sikerült ismét komoly emberekkel megismerkedni (egy mattrészeg, jómellű fotóslánnyal, egy kiabálós, borzalomittas punk lánnyal és még jó pár bemulatott emberrel).

Szombat: Dél körül elindultam zuhanyozni, találkoztam rasztafári Tamással akivel kedélyes sörözésbe és castingba (lánynéző) kezdtünk. Ez eltartott kábé 4 óráig, mikor is megtudtam, hogy Baró barát és pár szintén domoszlói figura is a helyszínen van. Innentől velük mozogtam, ettem, ittam, meséltem az előző két napot. 7 órakor elmentünk megnézni Hadházit. Sajnos a műsora rövidre sikeredett, mert jött, a hír, miszerint vihar közeledik. El is kezdték szorgosan lebontani a színpadokat. Majd kitalálták, hogy mégis csak jó idő van és újra visszaállítottak mindent. Elmentük Ossianra (jót röhögni)! Utána kolbászoltunk és jött a vihar. Kimentünk a kocsihoz, üldögéltünk kicsit, majd mikor esni kezdett hazafelé vettük az irányt. Sajnos így a Hatesphere és az Ignite kimaradt, de majd legközelebb.
Összegezve: kurva jó volt minden, jövőre is kiköltözök!
Hamarosan folyt.köv!