2009. január 2., péntek

2 évvégi trollbuli

Az év utolsó road koncertje Maglódon volt, a Sport Pubban, december 27-én. Miután startra kész állapotúvá alakítottuk a színpadot kezdődhetett a rosszaság. A turné két vendégzenekara, a DLG (http://www.dlgmusic.hu/) és a Holtidő (http://www.holtido.hu/), biztos sokáig emlékezni fog erre a bulira. A gitárok nagyon elhangolva és összemázolva valamiféle krémmel, a dobok összekeverve, a színpadi vizeik sóval és citromlével keverve… szóval gyönyörű színpadképet nyújtottak. Utánuk jött a road, majd a partitájm. 2 óra körül sikerült is kizavarni minket a helyről. De a Holtidő szerint még nem volt elég a bulizásból. Ezért náluk (Heréden) még meg kellett állni fogyasztani, egy motoros pubban. Fél 7-kor már sikerült hazaérnem.

Másnap pihentünk, felkészítettük magunkat az évzáró partira…

Aznap (12.29.)Baró 5 órakor megjelent nálam, hogy melegítsünk be. Így is történt, elkezdtünk italozni. 6 óra után mentük le a próbateremhez, ahol Erik séf már szorgosan főzte a vacsorát (chilis bab). Folyt az italozás, evés, évértékelés, sztorizgatás… A mániám ismét nem hagyott el, ezért elkezdtem Pistit terrorizálni. De valami szarul sikerült, mert a könyököm eléggé le lett horzsolva és sikerült összetörnöm egy műanyag széket is. Majd a videóról kiderül mi is történt pontosan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése